Legyen biztatás ez a néhány sikertörténet!
“Máté fiam, akinek eddig az angol szavak tanulása mumus volt, és eddig nem is nagyon szerette óriási eredményeket ért el! A tanfolyam óta tanulás nélkül fújja a leckét, tökéletes a helyesírása, pedig a fonetika eddig gondot okozott. Csak hibátlan ötös angol dolgozatai vannak!”
Egyedné Tóth Anita
“Részt vettem egy gyermek-agykontroll tanfolyamon a pozitívabb gondolkodás, magabiztosságom és a tanulmányi eredményeim javítása céljából.Megtanultam az ébredéskontroll, ami minden nap hasznos. Egyik reggel fel szerettem volna ébredni hétkor, azért, hogy még egyszer átnézzem az angolt. Előző este beprogramoztam, hogy mikor ébredjek fel, és pontosan akkor ébredtem! A titkos üzenetküldés is nagy hasznomra vált. Összevesztem a legjobb barátnőmmel, de még aznap este küldtem neki egy üzenetet, hogy béküljünk ki. Másnap megcsörrent a telefon, és barátnőm bocsánatot kért! Olyan volt, mint egy csoda! Azt gondolom, hogy megérte elmenni erre a tanfolyamra, mert a tanultakat egész életemben használni fogom!”
Nagy Goldina
(aki azóta számos úszóversenyt is megnyert)
“Sikerült felkelnem az ébredéskontrollal! Vagyis 7 órára programoztam be, de 7 óra 2 perckor nyitottam ki a szemem, de szerintem már ébren voltam, mert éreztem, hogy csak nincs kedvem kinyitni a szemem,és még álmos se voltam! Kezdek hinni magamban! Nagyon sokat segített nekem ez a tanfolyam!”
Juhász Kinga
“Mióta elvégeztem a tanfolyamot azóta könnyebben megy a tanulás, és csak ötösöket hozok haza! Ráadásul gyorsabban elalszom és kipihentebben ébredek!”
Káli Diána
“Gyermekem a tanfolyam elvégzése óta sok új barátot szerezett, jobban tud figyelni az órán, nyugodt tud maradni felelés közben. Sportversenyen is tudja kezelni a stresszt! Köszönöm!”
Antonyi Ferencné
“Idáig nem tudtam, hogyan lehet hatékonyan tanulni a történelmet. Az eddigi gimnáziumi éveim alatt szinte sosem tudtam ötös dolgozatot írni. A Villámovasás tanfolyam elvégzése után az elmetérképezés módszerét használva tanultam. Rögtön sokkal érthetőbb lett minden, ráadásul dolgozatírás közben nyugodt tudtam maradni. A dolgozatom pedig csillagos ötös lett!”
Kőmíves Janka
“Mióta gimnáziumba járok, kevésbé ment az irodalom tanulása, de mióta szüleim elküdtek Perczel Zoltán Villámolvasás tanfolyamára azóta sokkal könnyebben tanulok! Főleg az elmetérképezés módszerét használom. Jegyeim elkezdtek javulni! Nagy esélyem van rá, hogy év végén ötös leszek irodalomból is!”
Kőmíves Luca
“Nagyon tartottam az érettségitől. A Villámolvasás tanfolyamon tartott vizualizáció segítségével elképzeltem, hogy a számomra legmegfelelőbb tételt húzom fizikából és történelemből. Valóban azt húztam! Jól érettségiztem, történelemből még dicséretet is kaptam! Ráadásul azok az emberi kapcsolataim is javulnak, amelyek korábban sok gondot okoztak nekem!”
Ferencz Csilla
“A gyermek-agykontroll tanfolyam elvégzése után rosszulléteim, melyek előzőleg sok gondot okoztak nyomtalanul elmúltak! Azonkívül az ébredéskontroll technika segítségével pihenten ébredek, pont akkor amikor szeretnék! Persze sorozatban szerzem az ötösöket a suliban!”
Ormosi Anna Réka
“Kislányom Sára azért jött el a gyermek-agykontroll tanfolyamra, hogy nagyobb önbizalmat szerezzen az akrobatikus rock and roll versenyekre. Nagyon szeret táncolni, de az első versenyét fellépés nélkül otthagyta. A tanfolyamon tanultakat használva már részt vett és hibátlanul táncolt a többiekkel. A csapat arany minősítést szerzett, Sára pedig duplán győztes volt, mert a félelmét is le tudta győzni! Hihetetlenül boldog volt, és mondta, hogy máskor is szeretne jönni a versenyekre! Ráadásul a fogorvostól való félemét is leküzdötte! Mérhetetlenül büszke vagyok rá, mert ez még sok felnőttnek is nehézséget okoz! Már látom, hogy milyen nagyszerű eszköz van a kezében!”
Kocsis Ibolya
“Informatikai mérnöknek tanultam, és az igazat megvallva tartottam az államvizsgától. Az Interneten rátaláltam egy gyöngyösi Villámolvasás tanfolyamra, amit Perczel Zoltán tartott. Ezután résztvettem ezen az érdekes, és nagyon hasznos kurzuson, majd sikeres államvizsgát tettem! Köszönöm!”
Kerek László
“Nagy örömömre szolgált, hogy a gyermek-agykontroll tanfolyamon tanultak segítségével el tudtam mulasztani édesanyám fejfájását! Másik sikerem, hogy ellazult állapotban felolvasta nekem a megtanulandó verset, majd hibátlanul felmondtam! Néha gondjaim voltak az elalvással az alváskontroll technikával könnyen elalszom, így pihenten ébredek!”
Sebák Patrik
“A gyermek-agykontroll tanfolyamon tanult fájdalomkontroll technikát megtanítottam egy osztálytársammnak, akinek rendszeresen fájt a feje. Használja, és azóta egyre jobban van! Akárcsak én! Alvási problémáim is megszűntek!”
Komjáti Orsolya
“Fájt az ujjam a fontos vízilabda mérkőzésünk előtt. Azt programoztam, hogy elmúlik a fájdalom és még gólt is lövök! Minden úgy történt, ahogy elterveztem! Tanulmányi eredményem pedig remek! Csodás érzés tudni, hogy meg tudom oldani az előttem álló feladatokat!”
Keszthelyi Bálint